Lombos liget hajlongó sudarán, Búsongva, némán ült a csalogány; Napsugár, harmat, szellő és virág Hangos énekre most nem ragadák.
‘Mi lelt madaram, édes dalnokom? - Szólítá a sas nyájas hangokon - Az ökörszem is cirpel és örűl, Csak te vesztegelsz némán egyedűl?
Csattogj, hadd halljam zengő éneked! Dalolj, dalodtól szebb a kikelet!’ »Királyom! - a bús csalogány felel - Mit keblem érez: kinek mondjam el?
A szárnyas nép nem, avagy félre ért, Olykor kigúnyol zengedelmimért!« A sas hallván a bús panaszkodót: Csodálkozék, s imígyen ejte szót:
»Holnap reggel, a szárnyas seregek Királyi udvaromba gyűljenek, Dalolj, hadd hallják, és hadd lássam én: Mit érez e nép ajkad énekén?«
A szarka másnap nagy gyülést cseveg, Mind felgyülnek a szárnyas seregek; Erdők, vizek s rétek madarai: Letelepülnek a dalt hallani.
Öreg cserágra a sas űl maga, S imígy zendűl a csalogány dala: »Virágos nyájas erdő! Vigan futó patak!
Epedve várta szívem, Hogy újra lássalak! Itt éle kis családom... Oh régi szép napok!
Akkor szivembe’ holló- Szinü bú nem lakott! Elrészegűlten ittam A hajnal harmatát;
Minden falomb tanyám volt, Minden madár barát. S ah, most beh más az erdő!, A rét, a hűs patak!
Nem olyan kék az ég is, A rózsa hervatag! Most a bús gerlicével Gyászban foly életem:
Mert ah, szerelmi párom Sehol fel nem lelem!« A bús szerelmi ének végivel Szól a király: - a szárnyas had figyel -
‘Népem! ímé dalolt a csalogány, Biráljátok meg őt egymás után!’ S szólt: - felébredvén az alvó bagoly - Az ének tárgya nem elég komoly;
A gólya ekkép ejti szavait: Kár hogy részeges, mondott valamit! És felkárogott a holló-sereg: Barna tollunkat mért csúfolta meg?
A gerle búgott: másnak még se kell Természeti hibáját hányni fel! A lúd: rétünkről nem jót énekelt, Hogy tudja, holott rajta nem legelt?
Égetni kell, ha harmatot iszik, Mert ugy boszorkány! - szóla a kuvik - Az ölyv: nem igaz amint mondva van: Hogy a madár mind barátságtalan!
És a süket fajd: szép volt éneke Engem egészen megnevettete! Megró a banka költőt, éneket: Saját erdőhonát mocskolta meg!
‘Elég, elég...! - szólt a madárkirály - Boszús szemének villogásinál - Boldogtalan nép! hát ekkép hat-e Lelkedre a költőnek éneke?
Imígy érted, imígy fogod fel őt? - Költőm ne énekelj e nép előtt! - Álmos bagoly, sötét oduba menj! - Hitvány banka, te, rajtad semmi szenny?
Birálsz te fajd, egy szót sem hallva bár? Menj léha gólya, van férges mocsár! Élődjetek gyász hollók a dögön! Fűvelj bárgyú lúd a sovány gyöpön!
Költőm e népnek hallgasson dalod! Hah!... színem elől takarodjatok...!
Cookies on Poetry Cove