Világodat ki vígan éled, Királyilag s nyugton fecsérled, Mit a fukar perc osztogat; Mig más lenéz, megró, elítél:
Oh én irígylem sorsodat! Bolondságban bölcs, dús szegényűl, Szerencsés vagy szerencse nélkűl, Nyugton ballagsz járt útakon;
Nem futsz az ingovány lidérce, Hiú remény után vakon. Vágyad könnyen s gyúltába’ célt ér: Hajt a borág, - s a csalfa cégér
Lóg mindenütt, unszol, becsal... Belől fogad szép szó, tüzes szem, Vár a kedvet-szító ital. S még némán ülsz, nem nyúlsz borodhoz:
A jó sors víg barátokat hoz; Valamennyi korhely, de hű: S minő órák! mint tombol a sziv...! Ha szólni kezd a hegedű.
Megszépül a világ s kitárúl... Szivárvány int a láthatárrúl, Zöld ágon ül dalló madár; Örömben reng a tiszta csermely
S a szellő azt susogva jár. A bor s a jókedv árja pezsdűl: Szép, szép az élet mindenestűl! Útán, mely rózsás, egyenes,
Igazság, béke csókolóznak... Hibás az, ki hibát keres! Hol volnának szirtek, mocsárok? Nincs itt kétség, nyomor, seb, átok.
A más mellére nincs ki hág... Olyan jó s boldog minden ember... Éljen e szép, dicső világ! Igy. - S elszunyadsz a csárda padján,
Kemény az a diófa, - hagyján! Elég finom pelyhhel tömött Párnán ohajtják a te álmad, Mely ringat lágy karok között.
Igyál... igyál. Boldog halandó! Lehetnék bár hozzád hasonló, Olyan, ki a pohárhoz ért: Fagyos józanságom cserében
Odadnám a hő mámorért! Csalódni és szunyadni vágyom... Hogy az élet mindig ne álljon Torzképivel szemközt velem;
Mert kín mindent érezni, látni, Igy józanon, igy éberen. Küzd sok nehéz kérdéssel elmém, A bog csalárd végét ha lelném:
De bontva, még inkább kötöm; El-elhagyom, meg újra kezdem... Munkámban nincs siker s öröm. Remegve várom, ami majd lész;
De hallgat a szó, nyugszik a kéz, Mely rögtön alkot s romba zúz; A multat kérdem a jövőről... De nincs tanács, nincs kalaúz...
Gyötrődöm és lelkemre gyűl sok. Az álló ködben, mely körűl-fog És nem vonúl alá, se föl: A gondolat... a gondolat, hajh!
Az észt rabolja el s megöl!
Cookies on Poetry Cove