A ki maga sem tudhatja,
Mi légyen az akaratja,
Ki csak keresi, hol leljen
Helyet eggy valamelly hellyen,
A földön senki sem mútat
Annak eggy bizonyos útat.
Senki mind el nem érheti
A mire magát rá szánja;
De az eggyet megteheti,
Hogy a mi nincs, ne kívánja.
Nem kevés az, a mi elég;
A mi nem elég nem sok.
Eggyik ég, a másik elég,
Azt mondják az okosok.
Beteg is vagy, félsz is, nagy baj eggymás mellett:
Eggy is sok: a másik sokkal több mint kellett.
S mit félsz? - Jaj, meghalok! - Esztelen, a halál
Épen vagy betegen, mindenkor rád talál.
Ha meggyogyúlsz, nem a halált kerűlted el,
Hanem hogy kis korig nem betegeskedel.
Ezt a házat én kezdettem
Mint ifjú építeni,
S ím leroskadt már felettem,
Nem lehet segíteni.
Hát én illy megőszűlt fővel
Magamra mit várhatok?
Ha még ti is az idővel,
O kövek, megromlatok!
E nagy fának, melly hüvössel
Tartá udvarom felét,
Én láttam o melly örömmel
A legelső levelét.
S veszni tér ez is magában;
Már az ága fekete.
Öntözzük, de mind hijában,
Nem lessz többé csemete.
Ime minden kezd avúlni
S romlik ősz fejem körűl:
Lelkem még sem tud búsúlni;
Sőt vénségének örűl.
Mint az íze jobb s édesebb
A talált szőlőszemnek:
Igy az estvéje kiesebb
Hanyatló életemnek.