A barom is az idővel Szokik a vas ekének Tört nyakkal, s le sütött fővel Enged járma terhének
A vídám ló idő múlva Szokván meg az oskolát, Kemény szája el lágyúlva Veszi fel a zabolát.
Az oroszlány olly erővel Sem marad mindég vadúl, S a nagy elefant idővel Embert szólgálni tanúl.
Idővel a vad egresek Lágy szőlő szemmé nőnek, Hogy az almák jók s édesek Köszönjük az időnek.
A kalászt a búza szemet Az idő meg érleli S a leg keményebb érc nemet Izre porrá tördeli.
A szomorú szív bánatját Az idő el oszlatja S a könyves szem bús harmatját Jobb kézzel szárítgatja.
Hát az idő mindeneken Segít csalhatatlanúl De szívem e kereszteken Szenvedni még sem tanúl.
Már két nyár kétszer aratott S két szüret múlt el vélek, Hogy hazámtól el tiltatott Szám-kivetésben élek.
Még is azólta békével Szenvedni nem tanúltam S küszködöm kínom terhével Mint midőn el indúltam.
Igy fél a szokott tinó is Görbe járma terhetől, Retteg az oskolás ló is Zabolája élétől
Most már én is sulyosabban Szenvedek mint az előtt Mert hogy érezhessem jobban Kínom az idővel nőtt
S e keserves rab életet Ha még így nem esmértem Most hogy esmernem kelletett Szívem duplázva sértem.
De hogy is bírjam keresztem Illy csüggedő erővel Vidámságom, ha mind vesztem S avúlok az idővel
Az új bajnok is erősseb Sokkal az új homokon Mint a ki ott lett idősseb A vívó piacokon.
Lankad a vitéz is vére Kiontott ferdőjébe S unván csorba fegyverére El megy lakta földébe.
Nem árthat az új hajónak A szélvész dühössége De lehet, s lessz is az ónak Eggy szélvész által vége.
Én is kínom sullya alatt Már lettem békételen, Mert a mint az idő halatt Kínom is nőtt szüntelen.
Hidjétek el hogy lankadok S gyengűl ina lábomnak Hosszú időt nem is adok Hogy vége lessz kínomnak.
Mert ah, erőm fogyatkozott Oda színem s mindenem Testem bőr csontá változott Alíg bírom tetemem.
S erőtelenűlt testembe Erőtlenebb a lélek, Midőn minden lépésembe, Csak kínt csak jajt szemlélek.
Ah nincs Róma és Rómával Barátaim sincsenek Életem kedves párjával, El maradtak mindenek.
E hellyett rajtam az átok E vad nép közepette Igy a mit látok s nem látok, Éltem meg emésztette.
Nincs is egyéb reménységem Mellyet bús lelkem talál Hogy kínom s keserűségem El temeti a halál.
Cookies on Poetry Cove