Ó örökké szerencsétlen ligetek! Mellyeket én, soha sem felejthetek! Ott esett az, hogy az első szerelem Nyilaival meg rontotta kebelem,
Ott esett az, hogy eggy őszi időben Daphnét, a szép Daphnét láttam elsőben Ott esett az, hogy eggy halmon le felé Félénk erőm gyenge testét emelé.
Ó mit szenvedek attól fogva Hogy szívemet érezem fogva Ti csemeték s bokrok tudjátok! Mert titkaim bízom reátok
Hányszor járok kelek köztetek A miólta szegény szeretek! Bátor a gyümőlcsök magosok Mellyekhez hasztalan kapdosok
Bár látom Daphné gazdagságát S szegény sorsom alacsonyságát Bár ő eggy nagy gazda leánya S az apámnak nincs húsz báránya
Bár hellybe hagyom értelmemet Csak nem enyhíthetem sebemet Csak szeretnem kell erkőlcseit Szelídségét s szép beszédeit
És könnyebbűlni úgy láttatom Ha felőlle gondolkozhatom. Daphné! Daphné! jóság szerelem Erkőlcseid ó mint tisztelem!
Ó ha mikor jutol eszembe Melly dobogást érzek szívembe! Hasznos mezők! kies ligetek A tél jól tészen ti veletek!
Titeket is árnyék levelek! Lassan el hordanak a szelek Ti is ó fák ha szólgálátok Már a tél nyúgalmát várjátok!
Hát ha minden készűl pihenni Kínra kell nékem fel serkenni? Hát ha mindent meg nyugtat a tél A gyötrelem én bennem fel kél?
Nagy Istenek! éltem vezéri! Kiknek titka lelkem esméri Ti kik hívségemet tudjátok Daphnénak tudtára adjátok!
Hogy nagy neve s kincsei között Szívem eggyikbe sem ütközött: De, szelídségét jámborságát Tiszta szíve erányosságát
Ártatlan szeme tekíntetét Emberszerető természetét Mind az imádásig tisztelem S rekedt hangal meg énekelem
Cookies on Poetry Cove