Ó ha reménység nem lenne
Éltét ki kivánhatná!
A szerelem mire menne
Ha magát nem bíztatná!
A raboknak mi lágyítja
Keserves vas láncait
A hajósnak mi indítja
Utra tört csónakjait
A mélly tömlöc setét alját
E teszi világosnak
A beteg vas derékalját
Lágynak s nyúgodalmosnak
A keservet a bánatot
Ez lassan el oszlatja
Ez a könyves ábrázatot
Csendesen szárítgatja.
Hány nyomorúlt hány szegénynek
Folyna naponként vére
Ha fénye eggy jobb reménynek
Nem sütne bús lelkére?
Hány szerelmes unalmába
Választott vólna halált!
Midőn végső órájába
Még remenységet talált.
Jó reménység! életembe
Már reá hányszor szedtél
Rózsa hellyett kis kertembe
Mennyi tövist ültettél!
Még is, ah mert csak szeretném
El érni fel tételem,
Felőled fel nem tehetném
Hogy még jól ne tégy velem!