Cserfa te! mellyet űltettem
Itt a kert közepébe
Mikor vígan enyelgettem
Barátim seregébe
Nőjj magasra, s terjeszd messze
Nevendék ágaidat
Gyökered hosszan eressze
Árnyékos határidat!
Te szívem szeretetének
Köszönhedd lételedet
S azért Lajosom fejének
Szenteltem leveledet.
Ő a dicsősség ösvényén
Most értünk hadakozik
A veszedelmek örvényén
Hív vérével áldozik
Őt most a hír név ösztöne
Nagyokra serkengeti
A meg ölt testek özöne
Vitézségét hirdeti.
Nézd! melly el szánt mérészséggel
Ül fel paripájára
Ha a dühödt ellenséggel
Száll csata piacára
Nézd! e kényén nőtt gyermeket
Por s izzadság szennyében
Neveti a veszéllyeket
Bízván Magyar szívébe
Ah nézd! a hóltak vérébe
Mártván búsúlt fegyverét
Mint aprítja fel mérgébe
A Török vad emberét.
Lajos! meg jöveteledig
E fa fel nő számodra
S ad ha ága szélesedik
Koszorút homlokodra
S akkor, mert barátságodnak
Szívem e fát szentelte
Azt mondjuk rá tett kardodnak
“Ezt a vitéz viselte!”