Én Istenem, én erős Istenem, Miért hagyál el ennyire engem? Kiáltásomtól az segedelem Nagy távol vagyon.
Én kiáltok tehozzád egész napon, De mégsem felelsz meg, nincs, ki megtartson, Még éjjel sem hallgatok semmi módon, Ez ínségben.
De te szent vagy, és az Izráelben Te szentséged megmarad mindenben, Dicsértetel ez gyülekezetben Szívvel-lélekkel.
Az mi régi atyáink teljességgel Tebenned bíztanak jó reménséggel, Szükségekben őket segedelmeddel Megtartottad.
Ha ők szívből kiáltottak hozzád, Mindjárt őket megszabadítottad, Benned bíztak, és őket nem hattad Esni szégyenben.
Én nem vagyok ember, de féreg lévén, Minden népeknél vagyok nevetségben, Csúfolnak, utálnak, és megvét minden És keserget.
Azki lát, minden csúfol engemet, Száját elvonssza, szól merő mérget, Fejét rázza, hunyorgatja szemét Reám néz szörnyen.
Mondván: Ez ember bízott az Istenben, Szabadítsa meg azért őtet innen, Ha szereti az Isten, néki légyen Segédségől.
Hogy te engemet anyám méhéből Kihozál, ottan segedelmem lől, Csecsemő koromban is egyedől Csak benned bíztam.
Sőt mihelt anyám méhéből származtam, Istenem voltál, reád támaszkodtam, Bátorsággal tehozzád ragaszkodtam, Én Istenem.
Ne távozzál azért messze tőlem, Ne hagyj el, mert nagy az én gyötrelmem. Nincs segétőm, és az én sérelmem Nem fáj senkinek.
Sok erős bikák engem környülvöttek, Az básáni nagy ökrök réám törnek, Ökleldezni, megölni igyekeznek Nagy méltatlan.
Az ő szájokat énréám tátván, Mint ragadozó sívó oroszlán, Agyarkodnak, hogy engem torkokban Béfalhassanak.
Könnyhullatásim, mint az vizek folynak, Én csontaim helyekből kimozdolnak, Szívem mint viasz olvad, bélim fájnak Sebek miatt.
Minden erőm mint cserép elszáradt, Száraz nyelvem az ínyemhez ragadt, Porba vetél engem, érzem kínját Halál mérgének.
Mert engemet sok ebek környülvettek, Gonosz népek ellenem összvegyűltek, Kezeimet és lábaimat ezek Általgyakták.
Én csontaimat megolvashatnák, Szörnyű szemeket reám fordítnak, Kínomban nem szánnak, de gúnyolnak, Űznek csúfságot.
Elosztották egymás közt én ruhámot, És öltözetemre vetettek sorsot, Hogy abból ne metélnének foltokot, Osztván részre.
Azért, Uram, tőlem ne légy messze, Ne késsél, életemnek ereje. Kérlek, siess, tekénts ínségemre, Légy segedelmől.
Mentsd meg életem az éles fegyvertől, Védelmezz meg ez sok dühös ebektől. Egyedől voltomat mentsd meg ezektől Jóvoltodból.
Tarts meg az éh oroszlán torkától, És az egyszarvú fenevadaktól, Kik mostan környülvöttek nagy mordól, Ó, tarts meg engem!
Kiért szent nevedet híven dicsérem, Az én atyámfiainak hirdetem, És az szent gyülekezetben tisztelem Fölségedet.
Dicsérjétek, istenfélők, őtet, Jákob fiai, áldjátok nevét, Izráel népe, féld ez fölséget Mint Istenedet.
Mert nem utálja az szegénnek ügyét, És tőle el nem fordítja szent szinét, De ha kiált, meghallgatja kérését Nagy kegyessen.
Azért dicséretem rólad leszen Minden előtt az gyülekezetben, És én fogadásim semmiképpen Meg nem töretnek.
Az szegények esznek, megelégesznek, Az istenkeresők téged dicsérnek; Él az ő lelkek, és benned örvendnek, Mindörökké.
Ez földi népnek minden serege Az Úrhoz gyűl ez emlékezetre, És az pogányoknak nemzetsége Néki hajt fejet.
Mert az Úr egyedől bír mindeneket, Övé az ország, ő az pogány népet Bírja, rajtok megmutatván erejét Kezeinek.
Az kövérek, kik megelégedtek, És kik már porrá lenni készültek, Dicsérnek téged minden szegények És nyomorultak.
És minden ő maradéki azoknak Néked szolgálván térdet-fejet hajtnak, És firól fira ők téged uralnak, Óh, nagy Isten!
Az követköző nép jövendőben Te igazságodat dicséretben Magasztalják, tisztelik szívekben Ez egész földön.
Cookies on Poetry Cove