Örvendez, Uram, az királ Az te nagy hatalmadban És szabadításodban, És vigad nagy buzgósággal,
Hogy őt megsegítéd, Ínségből kimentéd. Úgy viseled néki gondját, Hogy azmit tőled kérend,
Mindeneket megnyerend. Mihelt fölnyitja ő száját, Alég szól egy igét, Már hallod kérését.
Előbb, hogynem könyörgene, Meghallgatod, meglátod, Irgalmaddal megáldod. És föltéssz az ő fejére
Sárarany koronát, Mint királyi pompát. Azt kéri vala tetőled, Hogy csak valamennyire
Hosszabbóljon élete: De ő életét terjeszted Nagy sok esztendőkre, Sőt örök időkre.
Őt fölvőd nagy dicsőségre Az te segedelmeddel, Örök idvösségeddel. Ez nagy királyi fölségre
Tőled emelteték, És ékesíteték. Szereted őt minden jókkal, És te szent áldomásod
Örökké néki nyújtod, Örvendetes vígságokkal Őt gyönyörködteted, Színedre nézeted.
Ez király mindenkor bízik Csak az ő Istenében, És nem fél veszéliben. Az magasságosnak nyugszik
Irgalmasságában, És megmarad abban. Kezeddel megleled őket, Azkik reád támadnak,
Bosszúságodra járnak. És az te gyűlölőidet Kezeidből senki Soha ki nem menti.
Mint az hév tüzes kemence, Haragod környülvészi És őket mind ellepi. Haragos orcádnak színe
Őket megemészti Mint az láng, elnyeli. Mindennemű gyümölcseket Hirtelen te elvesztöd,
És az földről eltörlöd. Magvokat, csemétéjeket Nékik megátkozod, Nép közül kiirtod.
Mert gonoszra igyekeztek, Szándékoztak ellened, Hogy bosszontsanak téged. Gonosz tanácsot végeztek,
De hogy véghez menjen, Erejekben nincsen. Mert minden ellenségidet Erőssen megkergeted,
És őket elszélleszted. Megvonszod íved idegét, Nyilad, mint az tárgyra, Lövöd orcájokra.
Azért, Uram, már támadj föl, Mutasd meg hatalmadat, Lássuk erős voltodat. Hogy dicsőséges erődről
Vígan énekeljünk, És benned örvendjünk.
Cookies on Poetry Cove