Szabadíts meg és tarts meg, Uram Isten,
Mert szentid elfogytak, nincs jótévő,
És ez földön már sok az tökélletlen,
Nincs emberek közt igaz beszédő.
Ezek egymásnak szólnak csak hívságot,
Dolgokat festik szép beszédekkel.
Hízelkedvén mutatnak nyájasságot,
De nyelvek nem eggyez ő szívekkel.
Csalárd ajakokot elveszti Isten,
Eltörli hízelkedő nyelveket,
Kik kevélységekben szólnak nagy fönnyen,
És csak csúfolják az együgyőket.
És azt mondják: Jer, tegyük azt nyelvünkkel,
Hogy minket minden nagyra becsüljön,
Miénk szájunk, ajkunk, bírunk ezekkel,
Kit uraljunk? velünk ki pöröljön?
Azért mond Isten: Imé, az szegények
Elhagyatnak, öletnek, pusztulnak,
Azért őket megszánom és fölkelek,
És kimentem kezekből azoknak.
Az Istennek mondási olly igazak,
Mint az drága ezüst, kit az tűzben
Az ötvösök kohókban tisztítottak,
És hétszer megeresztettek szépen.
Tartsd meg azért népedet, kegyelmessen,
Kérünk, jóvoltodból reánk tekénts,
Őrizz meg örökké ez nemzet ellen,
Hozzánk mindenkor jókedvet jelents.
Mert az gonoszok nagy fönnyen forgódnak,
Udvaroltatnak nagy kevélségben,
Midőn az rosszak fölmagasztaltatnak,
És az jó ember nincs böcsületben.