Ti, tanácsban ülő személyek,
Kik zúgolódtok ellenem,
Mondjátoksza meg énnékem,
Ha igaz-é, azmit beszéltek,
És ha igazat ítéltek,
Ádámtúl származott népek?
Sőt ha ember jól megtekinti,
Szívetek jár álnoksággal,
Kezetek mér hamis funttal,
Nincs dolgotoknak tökélleti,
Az gonoszak eltévödtek,
Mihelt anyjoktúl születtek.
Az ő anyjok méhétűl fogva
Csak hazugságot beszélnek,
Az ő rágalmazó nyelvek
Merő kigyóméreggel rakva,
Élnek süket áspis módra,
Azmelly füleit bédugja:
Hogy bűvölését ne hallhassa
Az bölcs bűvelő mesternek,
Törd meg fogokat ezeknek,
Haragod, Úr Isten, megrontsa
Ő zápfogokat ezeknek
Az éh oroszlán kölköknek.
Adjad, hogy széjjel loccsanjanak,
Mint az víz, mellyet kiöntnek,
Mint nyilak, kiket föllőnek,
Pozdorjánkint törve lehullnak,
Mint az olvadt nyálas csiga,
Elfollyon ezeknek dolga.
Mint az idétlen gyermek meghal,
Ki nem látta az nap fényét,
Mint az éretlen gyümölcset,
Elveszti Isten nagy haraggal,
Mint az töviskék elvesznek,
Minekelőtte fölnőnek.
Ezen az igaz és hív ember
Igen örül ő szívében,
Midőn látja, hogy az Isten
Afféle népet igen megvér.
Lábait mossa az illyen
Az gonoszoknak vérében.
Végre innét mondhatja minden,
Hogy jó az igaznak dolga,
Sok és nagy az ő jutalma,
Azt minden itt vészi eszében,
Hogy Isten mindent megitél,
Azki jól vagy gonoszul él.