Hallgasd meg az én könyörgésem, Úr Isten, ne fordulj el tőlem, Imádságom vedd füleidben, Mert nagy kínokat szenvedek,
Szívemben igen kesergek, Előtted panaszlok reszketvén. Mert fenyeget én ellenségem, Az hitetlen retteget engem,
Mert énrólam tanácsot tartnak, Énellenem kötést tesznek, Nagy haraggal rám gerjednek, Hogy engem megnyomorítsanak.
Nagy ínségben kesereg szivem, Retteget halálos félelem, Teljességgel elszomorodtam, Félek, rettegek, gyötrődöm,
Reszketvén szörnyen vesződöm, Úgyhogy immár sokszor kivántam: Óh, ha szárnyaim lehetnének, Mint az galamb ha röpülhetnék,
Én elröpülnék messze földre, Elmennék ez népek közől, Pusztát keresnék ezentől, Azhol nyugodalmom lehetne.
Elszaladnék nagy sietséggel, Ez sebes forgó szélvész elől, Ez zúrzavarból én elfutnék. Ő nyelveket hasogasd el,
Kik hamis pörlődésekkel, Ez egész várost bétöltötték. Az nagy hamisság éjjel-nappal Ez város kőfalain jargal,
Közepette vagyon álnokság, És köröskörnyül az utcák Minden gyalázattal rakvák, Eláradt köztök az csalárdság.
Hogyha ellenségem volt volna, És szemlátomást gyűlölt volna, Őrizkedtem volna őtőle, Ha rám törött volna nyilván,
És ha nem illy alattomban, Eltérhettem volna előle. De te, azki énvelem laktál, Nálam nagy tisztességben voltál,
Kivel tanácsomat közlöttem, Titkaim megmondtam bátran, Együtt jártunk az templomban, Nagy nyájasságban veled éltem.
Béesnek az halál kezében, És az föld alá elevenen Az nagy mélységbe bévettetnek, Mert nagy az ő gonoszságok,
De én Istenhez kiáltok, Mert ő megtartója éltemnek. Mind estve, reggel őt ohajtom, Délkorban is őtet kiáltom,
És meghallgatja könyörgésem, Megtart engem békeségben, Minden ellenségim ellen, Kik seregben gyűltek ellenem.
De az örök hatalmó Isten Meghallgat engem kérésemben, És őket megbünteti végre, Mert nem jobbólnak éltekben,
Semmi gondjok nékik nincsen Az Istennek tisztességére. Az hitetlen kezét emelte Az békeséges hív emberre,
Az barátság frigyét megszegte, Beszéde sikos, mint az vaj, Belöl kegyetlen, mint tolvaj, Nagy ellenséges az ő szíve.
Mindenben ő tettetes szava, Mint az olaj, lágy és olly sima, De mérgessebb az éles tőrnél. Vesd Istenben reménséged,
És nyilván megsegít téged, Az igazat ő nem hagyja el. De az gonoszakat, Úr Isten, Te bétaszítod az mély sírben,
Holott nagy veszél rájok terjed. Az gyilkosok és hamissak Életeket félben hagyják, Én pedig bízom csak tebenned.
Cookies on Poetry Cove