Mikor már minden szín elillant:
este felsrófolom a villanyt...
Tinta... toll... papír... bús sorok...
És aztán terád gondolok...
S hajnalban, mikor szegény, fáradt
szívemmel vágyódom utánad:
könnyem fut át a sok soron...
És a villanyt lesrófolom...
Ne nyújtsd ki messzire karod,
mert semmit sem találsz, s kifárad!
S a szerencse?... csak talmi kincs:
rossz vendég, ki halálig várat...
A messziség virágait
csak hagyd te tűzpirosra érni!
Csak az árnyékokat kutasd,
ha a színt akarod elérni...