Kemény a gerenda válla,
rossz fekhely a deszkaszál.
Szomorú az égre nézni
s látni, a hold hogy kaszál.
Ma Légrádon, Domborúban,
holnap már Eszék alatt.
Fut a Dráva, visz a Dráva
föld fölött és ég alatt.
Összeróva vaskapoccsal,
fűzfahéjjal a tutaj.
Mint az ember fájdalommal,
köztük annyi baj meg jaj.
Ázott evezőre dőlve
szennyes árba lát a szem...
Zeng a fűzes... Jövő héten
a fiam is elviszem!
Pelyhedzik már a bajúsza,
ismeri már a vizet.
Asszonynépnek, rokolyának
tánc után már bort fizet.
Hadd mélázzon holdvilágban,
pipaszónál csöndesen.
Hadd tudja meg: nem szebb ennél
a mennyország csöndje sem.
Pirosbőr harmonikáját
a vállára köttetem.
Így legalább a szívemet
szív szerint kiönthetem.
Végigdőlve számolom majd,
hány év ment el, hányszor tíz.
Vén tutajos, elég volt már!
Fut az élet... Fut a víz.