Én vagyok a szent csudáló,
én vagyok a szent tudatlan,
én vagyok a virrasztó csend
a pillanatzuhatagban.
Rozsdamarta vén harangok,
korhadt, sötét haranglábon
várják bennem kondulásuk,
vecsernyéjük: a halálom.
Addig tart a gyerekszemű,
szent csudálás, beteg álom.
Hej, de akkor, hej de akkor
megnöveszt majd a halálom:
Vén harangláb földig bókol,
rozsdás hangja mind föltámad:
az utolsó, nagy csudára
lezárom a szemeimet,
megnyitom a koponyámat.