Hogy búcsu nélkül vánszorogtam vissza én
a tiszta nyári hajnalon, a fenyveserdő mentén:
ne, ó ne mond utánnam a forró nyári szélbe
rossz, csunya szavakat.
Nézd: én eszembe vettem okos fejednek rajzát.
Elmém kinyilt szemednek, mint termő női test.
Minden szép és tökélyes vonalad megszereztem
szerelmeim közé.
De lásd: a hajnal ébren találta bennem mindazt,
minek alunni kéne ily sebes éj után.
Eszembe jutott minden: sok régi-régi csókom
és szégyeltem magam.
Már női test csudáit nékem tiltott becéznem,
én, régi hősszerelmes - lyukaskezü vagyok.
Simitnom szabad már csak bársonyt és női vállat,
mert kéjem elborult.
Ilyenkor visszacsengnek kis régi csengetyücskék,
mik üdvözöltek egykor sok nő szive mögött.
S ha uj leányhoz nyulok, e csengők felsikoltnak
messziről, keserűn.
S - “hazug vagyok, rossz, álnok” - ezt csengik vissza nékem
és régi kéjek ólmát fülembe öntözik.
Hidd el: szépnek talállak, szeretlek és csodállak,
de a Multé vagyok!