Sosem volt ilyen májusa a földnek,
ilyen virágos, ilyen lángoló!
A szív sosem lelt még így önmagára,
sosem volt ilyen istenadta jó.
Sosem volt olyan friss a lomb a fán,
mint ma: testvérek vörös májusán.
Egy kézfogás viharzik át a földön
és megroppannak izmok és inak.
A természetnek üde újulása
tanúja szívünk szent álmainak,
melyeknek lángja valóságra vál
ma a sziveknek vörös májusán.
Nem ábrándszülte égi trombitával
rivalg fülünkbe a szent induló.
Egymás szivéből halljuk a morajját,
mely palotát és kunyhót felduló.
És azt mondja, hogy lesz gyümölcs a fán.
mely lombot hajt sziveknek májusán!
Ó, lesz gyümölcse, drága, szent gyümölcse,
éltet adó, üdítő és csudás!
Miénk az út, az élet, az igazság,
mi dolgozunk s hasznát ne lássa más!
Ezt kiáltsuk át kunyhón s palotán
testvérsziveknek vörös májusán!