Hiába halt meg, aki meghalt! Zölden
csillog a friss rügy zsíros feje.
A napfény meg nem kérdi: vajjon
sötét-e a halottnak sírhelye!
Hiába ment el, aki elment! Fénylő
világgá lesz ez a sötét világ!
a mandolafa fehér köntöséből
csak sötét árnyék, mi a sírba vág.
Hiába múlt el, aki elmúlt! Itt fenn
a rosszaság vidáman szüretel!
S tavaszi gőzben és tavaszi vérben,
a szégyentől a szív nem süllyed el!
Hiába minden! Nagy úr ez az élet!
Nagy úr, mert süket és nagy úr, mert vak!
Már meg sem értik mások, csak az édes
xylofon-ladyk s hetyke jazz-urak!