Nem igaz halott az, aki föltámad.
Egy sóhajtást még küldök teutánad!
Zokogva szállok ki a csöndes, sárga,
múlandó ősznek hervadó tavára.
S vitorláját a sárga leveleknek
megduzzasztom a fényével nevednek.
Az éji csönddel játszik a tó fodra.
Egy felleg száll le drága alakodra.
S a mélabúsan fénylő holdvilágnál
a mélybe hull az égből egy virágszál...
... Az emléked, az megmarad, te kedves!
Tanúm a két szemem, mely mindég nedves;
hűs hajnalon és langyos este, későn. -
Aranypor csillog az elfáradt vésőn...