A fátyolos-opálu grachtok mentén,
hol jácintillattól édes a szél,
ott járt az ifjú, két szeme acél,
de szűziesen nézett vele, szendén.
A vízen hajók ringnak. Árva, lompos
koldússereg színezi a vidéket.
Kis facipők kopognak. Zeng az élet
a mosolyogva síró, a bolondos.
Az égre néz; fején bársonybarettel,
szeme a felhők közt kutatva jár.
Vajj, mit keres?... epedve mire vár?...
Egy felleg most úszik a nap felett el...
S ifjú kezét az enyhe légbe tárva,
mint egy megszentelt isteni ecset,
a holland tájt, az édeskedveset
átöleli a virágillatárba...