Nem mondod már, hogy így szeretsz, hogy úgy szeretsz...
hogy nélkülem már földönélő sem lehetsz.
Csak tudjuk egymást roppant föld és ár felett,
mint messzi harcba hurcolt messzi kábelek.
Közöttünk véres hírek és vészes jelek
pattannak el s mint ágyú torka: dörgenek.
S mi cövekelve fennen állunk, amidőn
vesztünk jelezzük reggel vagy rossz éjidőn.
És száll a sok halott halálos híradás
s mint harc hevében: nem felel rá siratás.
Két szív között egy mély, setétlő harcmező,
hol halni vágyó hadak vágtatnak elő.
Én már kidőlök maholnap s most üzenek:
rendeld: átokvitézeid ne űzzenek!
Tekints ki sátrad ablakán, ahol szivem
- mint százszor átlőtt lobogót - belengetem.