Aki még szereti a régi szobák
bús, skófiumbőrös asztalait;
vagy fehér leányok nagy kerteken át
szálldosó esteli lágy dalait;
s akit megkínzott a szent szerelem,
egy-két szót az szóljon velem!
Aki csak nézi az ablakokat
s a paloták sorait estefelé;
s mély kriptát keres, hogy csöndes szívét
halotti fehérbe temesse belé;
s aki tudja, hogy mi az: egy lány,
az szomorún nevessen rám!
Aki nagymesszire vágyakozik
s csak a távoli dalokat hallja;
akinek átok a déli sugár
és zokog a derekalja;
s aki sebes ajkon, szíven és kézen,
az egyszer a szemembe nézzen...