Megérted az őszt... a rövidült napok
susogó alkonyát, levelek rozsdabarna
szinét s a piros estet, melynek leple alá
vonul álom felé ember és minden barma.
Megérted: rádesik az ablakon keresztül
a napsugár: az égnek szőke, tömött haja.
És mustszagot lehelve és mámorát kínálva
nyílik meg lábad előtt a pince ajtaja.
Be jó is, hogy megérted. Helyetted most ki inná
gyümölcsök sárga mézét és vágyódó rimek
aromás teáját a csöndes kis szobában,
amelynek ablakán a függöny széltül remeg.
Vedd a mosolygó almát és a csengő barackot,
és vedd a szóló szőlőt s áldd meg a pillanat
mennyei tisztaságát s csillagát életednek,
mely akkor lesz legfénylőbb, amikor leszalad...