Mentél már így koratavasszal
a langyos Józsefköruton
a színes plakátok alatt?
A gázvilág, e bűvös fürdő
ferde sugárban széjjelömlik
s a habja: új remény.
És bandukol a láb s a szív is.
S a sok-sok békésajkú cívis,
megannyi lenge báb.
Mosollyal és ápolt bajusszal
vörösbort inni megy szelíden
s rajt vastag óralánc.
S te arra gondolsz, hogy e lények
már reggel óta állnak, élnek
s te most bújtál elő.
S míg ők terített asztal mellett
a dús fűszerekkel betelnek;
terád nem vár a nő.
Terád nem vár. De vársz te rája.
S örök körhinta ringarája
alítja bús szived.
S az Oktogon felől a szellő
beszól a bordáid alá:
az új tavaszban bízz, majd eljő...