A karzat és a kakasűlő
e forró vértül forrva fűlő,
hol kiscseléd és kisdiák
figyelik a komédiát:
jól ismerik a lihegésem,
hisz övék voltam én egészen.
A zártszék és az öblös támlás!...
Ó, hányszor ültem itt, e lármás
és lelkesűlő nagy tömegben
s a forró szemektül remegtem.
S a pirosbélű édes zsöllye!
Ó, hányszor gyúlt remények zöldje -
de fölsrófolták, jaj, a villanyt
s a drága misztikum elillant.
Ó, bársonyfészek: forró páholy,
mely édes a nő illatától;
ó, kis tükör a bordó plüssön -
mind azért van, hogy szíven üssön.
Ó, zenekar, te langyos fürdő!
A tengerekrül csókot küldő!
Ó, karmesteri pálca - s vékony
aranycsat kis női derékon...
Ó, függöny s színpad! Könnyű selymek,
amelyek sohasem felelnek,
csak zöngve, sírva deklamálják
az élet örök, szent talányát.