Ó, november, fütött szobák szüretje!
Ó, bús szivem: novemberi vidék!
Ó, téli ablak ködös köntösében
ti ráncos vállú szőllővenyigék.
Ó, fehér kéz! húga orkideáknak,
ó, parfőmterhes téli délután!
Ó, teaillat lomha gyöngyözése,
ó, mély utak, sötétek, kint Budán...
Vakító hósikokra gondolok ma:
volt egy telem, szerelmes, szép telem.
Szívem ezüstös csendjének vizébe
e tél színeit belétördelem.
Hadd ússzanak rajt, mint az anyatéjben,
az élet forró gyöngyei: a szók.
... Vakító hósikokra hullva, fekszem,
mint szökő őz nyomában a bozót.