Ó, boldog, békés, édes pipaszó,
s te esti csend, te végtelen, te nagy,
mondd, merre vagy?
Ti játszadozó bárányfellegek,
s te nyári hold, te békén ragyogó,
hol vagytok, ó?...
S te játszi kedv a pesti flaszteren,
mely lángoltál kis lábak ütemén:
hol vagy, szegény?
S te: holnapunk, te örök-újdió,
hát elgurultál a föld hajlatán
örökre tán?
Se ma, se holnap... Soha, sohasem...
A tegnap: hát csupán ennyi maradt
a nyári ég alatt?
De még ez is, ó, milyen idegen!
Egy csontos kéz, mit belepett a sár -
mivé lett a nyár?...