Mért engedted, hogy más szemeknek
mélyére meneküljek?
Hogy más szerelmek bíborának
hűs trónusába üljek?
Hogy más ajakra parancsoljak
önfeledt, béna lázat?
Hogy más asszonyi térd elé
hullasson az alázat?
Mért hagytál vágyni ködlepel
megett valódi vágyra?
Te: asszonyoknak asszonya,
virágok dús virágja?
Mért vártad meg a ráncokat
az arcomnak sötétjén?
Szemem fáradt tekintetét
elkésett nászunk éjjén?
Gyilkos bűn az a lelkeden,
nem múl a nappal s éjjel.
Megbüntetlek: a kétkedés
iszonyú fegyverével.
Sötét szobákba viszlek én,
hol se ajtó, se ablak:
az örökkévaló gyönyör
gyilkos honába rabnak.