Sűrű spanyolbort szürcsöltél-e? Vagy ittál-e már téli estén hajadonlány-szeretőd ajkán legördülő parfőmös nyálból?
Vagy aludtál-e sátorában a lángoló nő üstökének? És húnytad-e már szemedet le, látva egy vérző, hűs narancsot?
... Én Mária Abariendost tartom a borok velejének! A szeretők anyjának tartom én Mária Abariendost!
Áldassék érte minden lépte, mely forró combját összehajtja, hogy egyszer húsa volt a párnám s véréből ittam vért és óbort...
Ó, Mária, szüzek szüze! - bús szájam ezt rebegte; a Via del Pinón a bál, a farsang lelke vagy te!
Ó, Mária, kis balkonod magasra építették. Én nem alszom már két hete, oly lázasak az esték...
A Quarnero oly hűs, oly lágy, mint - gondolom - a kebled... Ma reggel rádgondoltam és ráfeküdtem... Ne vess meg!
Szemem behúnytam és a víz mellem s hasamat érte: rádgondoltam és üdvöm volt, légy százszor áldott érte!
Versek bús csavargója: én, te táncosnő és nő vagy. Én meleg ételt nem eszem, s te szótlan - öldöklő vagy.
Még ifjú testem bús, mert szűz; te csókokon kövérszel. És mégis vézna csöppenként korán miattad vész el.
Kapud alatt, hol buja nők árulnak rothadt dinnyét, itt éhezem én éccakán s el nem mozdulok innét,
amíg a sok fagrádicson föl nem kerültem hozzád... Abariendos Mária borítsd szememre szoknyád...
Lejött Mária, lejött Mária, suhogott, mint a selymek. S rekedten szólt: ölelj meg! Bezárt szemmel nézett reám
s kínosan zárt öléből szent füst szállt föl a mélyből. Belémártotta körmeit szennyes, vézna husomba;
selyme csípőm surolta. Kivonszolt... piszkos földje volt a Via del Pinónak; lent fügehéj és tökmag.
Lerántott. Forró keblein kihasadt a ruhája. S én hanyatt rogytam rája. Karolt a karja, mint a vész
s karolt két izmos lába. - Fuldoklottam hajába... A nyelve, mint piros narancs, fogam közé úgy folyt be;
s nyála a keblén folyt le. És ringott, mint a tengerek, és ringtam, mint a tenger: két égő acélhenger...
... És vége volt... És vége volt... Egy úr állt a balkónon, mely sötét volt és ódon. És harsány hangon kacagott
és Mária is véle... Vajjon még él-e?... Él-e?...
Cookies on Poetry Cove