Ma reggel korán ébredtem fel
s kikergettem az arcodat szememből.
Aztán az uccán végigvándoroltam
s szemem ujra kívánta arcodat.
A sétapálcám ezüstgombja fénylett:
megláttam benne, milyen rút vagyok.
Szomorú volt gondolnom szép szemedre,
amelyben mindég megszépültem én.
Két szem nevelt. Két szemre voltam bízva.
S egy nap nem néztél rám, Anizia!
Mért nem vertél meg inkább két szemeddel!
Most sétapálcám nem verné szivem...