Látnod kellene: hogy’ hullok magamba,
e szeptemberben hogy’ bujok el.
Látnod kellene: hogy’ gyúl ki naponta
szivem az ősz szineivel.
Látnod kellene: hogy’ ér meg szememben
ezer fürt dús szőlő. S hogy ég’ ég
a váradi vörhenyes hegyeknek mellén
sok régi nyomunk egyre még.
Látnod kellene: hogy’ húz a Kőrös,
hogy’ úszom rajt: vérező madár.
Látnod kellene: hogy’ ködlik hörögve
szivemre a váradi határ.
Látnod kellene mind, amit látnak
szemeim, e befordult szemek.
Látnod kellene dolgokat, amelyek
szememben úgy fekszenek,
mint friss sir ölében a holt csecsemő,
mely bús nő ölébe fogant;
s miket dobogva zár le szemem fedele,
ez a súlyos fekete hant.