A légrádi határban úszik egy komp,
- a Dráva kimosta a révet -
a lánca csörög, a csigája meg kong:
így úszott át majd ezer évet.
Nincs egy utasa. Már korhadozó
alatta a két fekete csónak.
Valaha engem hozott ide
nagymessziről bús dalolónak.
Akkor a Dráva virágban állt
s örömben a horvát parasztok.
S én álltam a kompon, amely tovavitt
mint szellő a szőke harasztot.
Almaarcu sok horvát leány,
ezerráncú fehér rokolyában,
a kompot virággal dobálta tele
s megálltunk a vad, sebes árban.
Kiszálltam. A kompot sok apró tutaj
a parttól nagymesszire űzte...
S azóta mély gyász fátyola szállt
a sok-sok fehérhaju fűzre.
Siratják az ifjú vizi jövevényt,
aki közéjük jöttem el: engem,
mert pénzes apáknak koldusaként
én a bánatom dalokba zengem...
... A légrádi határban úszik egy komp,
mint én, olyan halottan és árván.
Méla harangja sikongatva kong:
engem harangoz ki a Dráván.