Karod, mely gyermekesen ifjú csípődre hajlik,
emeld fel bátor ívben és szegd fel a fejed!
Feszüljön kebled bőre, nyakad villogva álljon,
lássam, hogy nem találod sehol méltó helyed.
Repedjen meg a varrás a fölzsendült derékon,
szakadjon föl a vállon a könnyű, fodros ing.
Szemed féloldalt vesd le, hajolj felém remegve,
mint amikor a szálfa a villámtól meging.
Bukdácsolón a térded reszkettesse meg combod,
e dús virágban álló, harmattól ittas lombot.
A szád egy szóra nyíljék, mit soha ki nem mondott.
Se rémület, sikoly se s ijedtség rád ne szálljon!
Feszüljön kebled bőre, nyakad villogva álljon!
Ajkad nyílegyenesen az ajkamra találjon!