Túl a jón és túl a rosszon s minden óperencián él egy furcsa úriember: Jajgató Felicián. Csúcsos sipka a fejébe, szeme tiszta, mint a tó; arca sötét-borostás, bár rútnak ép nem mondható;
ilyen ő, a jajgató. Sötétkék szalónkabátban járkál mindig egymagán. Ki volt apja, anyja, nem is emlékszik rá már talán. Hegyes lakkcipő a lábán, amely csöndbe ballagó.
Egyebe sincs. Nem érdekli se kormány, sem az adó. Ilyen ő, a jajgató. A hidegség városában hátsó kis szobában él, hová néha be-bezörget szellős forspontján a szél.
Van négy fala, van egy ágya, meg asztala, mind fakó; sosem alszik, sosem ül, ő egész más, mint más lakó. Ilyen ő, a jajgató. Éjidőben, mikor mások párosával alszanak,
szobájából hosszú, tompa jajgatások hallszanak. Mint amikor a zátonyon rekedten búg a hajó, jajgatása álmot rontó, húst és szivet sajgató - Ilyen ő, a jajgató.
A viciné már kileste, ki jár ki s be ajtaján! Nem jár bizony ahhoz senki, legfeljebb egy-két leány. S lenn a lépcsőn könnyük ered, arcuk megtört, megható, mitől?... miért?... semmi áron soha meg nem tudható.
Ilyen ő, a jajgató. Reggelenkint végigjárja az uccákat hallgatag. Az emberek megfordulnak őutána: hallga csak!... Ki jajgat itt olyan mélyen?... Álom-e ez, vagy való?...
Vagy talán csak zizzenően, sóhajtóan hull a hó?... Ilyen ő, a jajgató. Néha-néha megfogja egy fényes bolti kirakat. Odaáll és mustrálgatja: nékivaló mi akad!
Sárgaselyem strumpfpándli, szép kövér comb alá való, hol a bőrnek símasága szívet megvigasztaló!... Ilyen ő, a jajgató. Amodébb finom sifónból zsebkendőcske: hímezett.
Két piciny kebel között titokban nézni: élvezet! Majd piciny nadrág, trikó, selyemből szőve, forraló! Hej, szegény Felicián, a vér be könnyen lobbanó... Ilyen ő, a jajgató.
És az öreg virágárus, Málcsi néni, odaát, - be sokat vásárolt nála régimódi primulát. Lassudan megy el mellette, azt hihetnénk, hogy csaló; csak félszemmel sandít rája s mély lélekből sóhajt: ó!...
Ilyen ő, a jajgató. Néha, mint a kisgyerek, mindent megérint s vágyban ég. Néha szinte rá is szalad egy-egy sietős kerék. Ám, mintha jéglaphoz nyúlna, szegény keze csusszanó,
nincsen semmi szerencséje: miért?... tudja a manó. - Ilyen ő, a jajgató. Tán azért, mert a hibái sem közönséges hibák. Más világból való, mint ti s állna is egy más világ.
Ő még jóllakottan is tovább ehetnék, oly mohó. Ép ezért oly sokszor éhes, Felicián a bohó... Ilyen ő, a jajgató. Álinai is vannak néha: szörnyű hídakon megy át.
S ha fölébred, átzokogja a siralmas éccakát. S másnap reggel újra, újra... jajgatásban nincs hiány. S ha valaki rámosolyog - nevet a malicián. Szegény, jó Felicián.
Cookies on Poetry Cove