Mint játékbabák csöpp fején a kóc:
úgy gubbasztok ártatlanul és barnán.
Tavasz, nyár, ősz, tél meg-meglátogat,
telet, esőt, havat, vihart kavar rám.
Némely napom sötét és bömbölő,
mint völgyben álló ágyúk rekedt torka.
Ó, istenem! kis szolgádat a lét
a sorsok jeges árkába sodorta.