Szentpéterváron hulló hó alatt
vonul egy sötét, óriás csapat,
rongyos ruhájuk ég szivük felett,
pirosra festik az orosz eget.
Megdöngetik a téli palotát,
beordítnak a kemény falon át:
a lámpavason fej már rég nem lógott!
Fölgyújtjuk mostan Moszkvát, Novgoródot!...
A kancsukát nem tűrjük el mi már -
Hol van a cár?
És a csapat csak nő, csak egyre nő,
vörös lángban áll ezer háztető.
Az ucca él, a por föltámadott
s magával ránt száz kozákszázadot.
Hé oroszok, megfordult a világ!
A kard szalad, mindennek nekivág,
ma vége lesz a cári hatalomnak,
éljen szele az új forradalomnak!
Vérrel keverve rózsaszín a sár:
Hol van a cár?
Hol, merre van? Tán éppen vacsorál?
Az asztalán a sok-sok drága tál.
Testőrgárdája őrzi ragyogón,
gyémántok közt ül reszketőn, fakón...
Pezsgőt iszik, mely bátorít, hevít
s a cárné bontja drága selymeit...
És végigszáguld viharthordó szárnyon
az igazságnak szava Péterváron,
mint éjidőben a halálmadár:
Hol van a cár?
Ijedt-sötétek már a cári termek,
kristályablakot százat is bevernek
s tovább rohan a föltámadt tömeg,
minisztert fog, nevetve öli meg.
A jó atyuska így csinálta ezt,
nem volt szent néki isten és kereszt.
Sok ember kellett ágyútölteléknek,
az uccaporban vérvirágok égnek...
Minden-minden meg van bosszúlva már:
Fut, fut a cár...