Harminchat évet vándoroltam,
megállok: fáj a láb.
Rossz volt az út. Jaj, uram Isten,
milyen is lesz tovább?
Harminchat év: megannyi átok,
az mind reám lesett.
Ha villámlott; a rőt lidércfény
mind engem keresett.
Tudom, hogy így e pusztaságban
elmúlok e mezőn.
Tudom, hogy látni fogtok engem
sápadtan, elveszőn.
Tudom, hogy követ dob reám
föld helyett pár marék.
Tudom, hogy elfelejtettétek,
hogy költőtök valék.
Mégegyszer harminchat, tudom,
nincs mérve énnekem...
Hadd dúdolom még addig el
pár sajgó énekem!