Megszoktam már e kósza éccakázást,
az imbolygó sétát a köruton.
Tudom, hogy semmi, semmi jót se hozhat,
de vinni - elvisz engemet, tudom.
Lefekhetnék én is rendes időben,
topogjon más az éjji utakon!
A reggeli szél engem is ölelne
és csünghetnék az életkutakon.
De ki tudja a hónaposszobának
halázenéjét türni egyedül?
Mikor a kínos egyedülvalóság
esője dül rám, dül, csak egyre dül.
Ki tudja romlott, harminc ifju évét
meg nem siratni minden éjjelen?
S ki tudja ám elhinni azt magának,
hogy oktalan a siri félelem?...
Aludni kell! Álmodni meleg áldás!
De béke kell hozzá és nyugalom...
A hónaposszobákban kongva kattog
a gondot őrlő taposó malom.