Gyerek nincs olyan ájtatos,
mint én, ha gyónni kezdek.
S a nyárban nem pirulnak úgy
a dús szőlőgerezdek:
Te nagyszerű kigondolás,
sok gondolatra téplek.
Bocsásd meg, de a könnyeim
veled vad nászra léptek.
Bocsásd meg: én magam vagyok
s szenvedő, lusta fajta.
S magadnak is, hogy bölcs kegyed
ezt bölcsen így akarta.
Nézd el a káromlásokat,
ha veled véres ajkam.
Bocsásd meg, hogy te nagy erőd
se segíthet már rajtam.
S hogy torz valómból gúny rikolt
a békés templomokba,
s hogy agyonfojt a csókjaim
szürke futóhomokja...
... Meggyónom sokszor sok bűnöm
- ha megszentel a vétek,
mert nékem nincsen istenem -
a mások istenének.