GOLYÓ

Valahol mélyen, vagy magassan, ott csiszolják, vigyázva, lassan, ott gömbölyítik ki rugalmas és öntudatos és nyugalmas

ősanyagát - titokzatosra, hogy gurítsa a sorsok sorsa. Kapnak belőle rosszak, jók: ők a félelmetes golyók!

a sors méhében a peték: pirosak ők és feketék, bár nem látja látó, se vak: feketék ők és pirosak.

Mely föld hazájuk, melyik város? Ki a kegyetlen szívű gyáros? Szem elé sose kapható, se munkás, se munkáltató.

Teremnek, vannak, voltak, lesznek, mint szőlőtőkén a gerezdek. Vagy mint a réti vadbürök, melynek árnyába leülök.

Vagy mint patak, vagy mint folyó. S egy ember része: egy golyó! De megtudni tilos-tilos, hogy fekete lesz, vagy piros.

Hogy mily színnel kúszik felém: pirosan-e, vagy feketén... Valahol bölcső fája ring, vagy hálót simít a karing:

már ott gurul és rádmered, de észrevenni nem mered. Pedig be sok van rája írva: az, hogy mikor kell szállnod sírba,

az, hogy tovább menj, vagy megállj, az, hogy koldus léssz, vagy király, az, hogy poros könyvtárszobák vagy bő csípők várnak-e rád,

hogy urad tömlöczugba zárat, vagy büszke lesz reád a század... Piros golyók és feketék: a sors méhében a peték.

Gyermek afelől nyugton alszik, hogy melyik az, mely megfogamzik?!... De én, a férfi, zokogón állok az életdobogón.

És fűtől-fától egyre kérdem: ki véd meg? Hol találom vértem? Valahol mélyen, vagy magassan - golyóm hogy én is megkaphassam -

áll egy hatalmas, rémes urna, a sorsok pályájába furva. Piros, fekete abban áll, egy: az élet, másik halál!

Belé kell hajolnom utána övig, ha ki nem kapom, a szivembe lövik...