A tükröm lapján át a napsugár
tüzes szúrással fut a végtelenbe.
Egy csokor sárga rózsával kezében
szomorú háziasszonyom tipegve jön be.
Egy messzi toronyóra odakint
melankólikusan üti a négyet.
A tanárék kis lánya odafönt
tikkadt ütemben játszik egy minétet.
Az asztalomon pár művészbarátom,
nyugodt, fanyar, feszes fényképi pózban
reám köszönt. S én megborzadva látom,
hogy míg az idők méhébe fúródtam
s a táncoló hónapok kedve tördel,
ők figyelnek rám összevont szemölddel.