A könnyü ötlet, könnyü élc után
a délelőttre itt a délután...
Az élet bútól felmart utain
mind sötétebbek gondolataim.
Nincs bennük kecsesség és semmi bók.
Már szinte nem elmondani valók.
Csak önmagamnak, csak úgy befelé...
Így járul a szív az alkony elé...
Dobálom őket jobbra-balra én,
az elhagyott part tikkadt fövenyén;
mint rokkant akrobata, aki már
közönségre és tapsra sose vár...
Fölfénylenek még néha a napon -
aztán, fáradtan, újra elkapom...