Most már benne vagyok a korban,
bizony, már ötvenhárom...
S még egyre az életem várom.
Pedig tudom, hogy nem jön... Ősszel
majd hallgatom, hogy zümmög a légy...
S vele zümmögöm majd: ötvennégy...
Aztán tovább nézem a felhőket,
mint eddig, a háztetők fölött...
És így leszek ötvenöt.
S majd nézem a nőket és kérdem:
hát ezek ették meg az életemet? Ezek?...
S akkor már ötvenhat leszek...
Egy-egy éccakán majd fölriadok:
hány év van még? Egy?... Öt?...
Vagy még hat van?...
És így leszek egy napon hatvan...
Múlik az idő... Mindent elfelejtek.
S megjön a régi kedvem...
Be szép lesz, majd azt mondom: hetven...