És most e vers, ím, neked szóljon!
Mint két szoros kar, rádfonódjon
a rím.
Te rózsáshúsu drága párna,
bennem holtan is csak rád várna
a hím.
Szerettelek s most is szeretlek!
S párolgó virágágy: bevetlek
sürűn,
elfáradt, meddő magjaimmal.
S köti tagjaid tagjaimmal
a bűn.
Mert bűn az, amit mi csinálunk:
a vágy: a vágynak vágya nálunk
csupán.
A vágy már fekszik bennünk holtan,
s meghalunk, egymást kiraboltan,
egymás után...