Éteri kártyalapra rajzol
gondolatom sudár ecsetje:
sovány nő... karcsú, lenge szár,
melytől öles a kertek kertje!
Halvány szivemre, hűs ecsettel,
melyből a fénynek lelke árad...
Szellők ölelték áldottá
szent pillanatban az anyádat...
Lábad izmában ifjú őzek
kecsessége lejt a mezőben...
És lenge ritmusod: a dallam,
vad rímekkel ölelkezően...
Ó, jaj, úgy szorítlak magamhoz,
mint dzsungel vadja a faágat,
amelyből ősi ösztönére -
mézgák langy arómája árad...
Vállad hűvös vonalja: erdőm,
melyben lelkem magát kiéli...
És fehér körte-kebled a
hegedű, mely vágyam zenéli...
Vékony karod között kiszökken
a boldogság jajja belőlem...
Élet virága: karcsúság,
halálig el ne szállj előlem!...