Keblednek titkos jáspisoszlopában
a művészet szelid galambja búg.
Egy bársonyos szavadra a kapuk
kipattannak előtted a sugárban.
Tiéd a szó, a grácia, a lejtés
s a könnyek, a szemérmes-rejtezők,
s az elyzeumbéli szent mezők
liliomágyán a derűs felejtés...
Amíg egy szív szívedhez érne tán,
már messzi lengsz az égnek hajlatán,
mit selymekből kevernek a kulisszák...
Virágok mézét a méhek úgy isszák,
miként én gyűjtöm bús éveken át
vállad fehérjét s szavad bársonyát...