Ha már az ember a lépteit kiméri
s kurtábbat sóhajt s mélyebben tekint;
s nem érdekli az óra mutatója
s már csak a foszló fellegeknek int:
akkor kezdődik gazdag lakomája,
mely ott diszlik az emlékasztalon.
És altatgatva, csöndben invitálja
engesztelően és vigasztalón.
Falernumi borát a lemondásnak,
mely alvadt mézzel ömlik te feléd,
ott adatik nyugodt kortyokba nyelned
s a drága mérget, melytől szent a lét.
S a bölcsességnek tulérett gyümölcsét
rezgő kezeddel felemelheted.
S bus áldást mondhatsz annak a fejére,
kit szerettél s ki sose szeretett.
Igy csöndesen békélve mindenekkel,
tekints körül a néma halmokon.
A legkedvesebb neveket feledd el
s maradsz örökre magaddal rokon.