Megfújták már az őszi sípot.
Fülem mögött már elsivított
az őszi szél, a bús szirén.
Vad táltos fogva hintajába,
virágot hint a nők hajába
és panaszt hordoz a szivén.
Búsan suhogtat ostorával.
S pirosra forrt szagos borával
mindenkit hetykén megkinál:
Igyál, barátom, még ez őszön!
mert egyik ősz megy, másik ősz jön;
de te, ha mész, elmész! Igyál!
S amerre száll, titkos jelekkel
és rőtszín szőlőlevelekkel
hullatja teli az utat.
A sípja szól, virága éget.
Nyomába felsikolt az élet,
s a temetők felé mutat.