Most én épp oly egyedül vagyok,
mint ahogy régesrég kivántam.
Kinyitom a kis csöndes ablakot.
Most én mindig szomoru leszek.
Az ablakomból kitekint a szívem,
némán, mint a behódólt váteszek.
Most minden várás elmúlott felőlem
s úgy kér csókokkal meghintett fejem,
hogy bányáiból magamat kiöljem.
Valaha ott egy büszke úr lakott,
egy asszonyt várt sétálva, míg az alkony
durván becsapott ajtót, ablakot...