Testvéreim, ki tehet arról,
hogy ti ott vagytok, én meg itten?
Hogy ti mindig a földön jártok,
én meg csak az Egekbe hittem?
Ki tehet arról, hogy ti egyek
nem voltatok velem a jóban?
És ellenem törtetek orvul
viharban, süllyedő hajómban?
Nagy volt a szél: be kelle vonni
szívem bús selymét: a vitorlát.
El nem felejtem néktek ezt a
keserves leckét, lelki tornát!
Hajóm után ne nézzetek ti
keserű arccal, gyűlölettel.
Magamra hagyva, szállok én a
mély és titkos vizek felett el.
S ha majd az alkony rámbíborlik,
kifeszítem tán még vitorlám:
hogy intsek néktek egy utolsót
a tisztaságnak fénylő ormán...